SREK

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Pásztor Antal köszöntése

Nehéz helyzetben vagyok. Húsz évről kéne 5 percben beszélnem, gyülekezetünk történetének 2/3-ról, egy ember, egy vezető munkájának 20 évéről.

Mióta 1996-ban Pásztor Antalt és családját a solymári reformátusok meghívták a gyülekezetbe igen sok minden történt velük és velünk egyaránt. Ez abból is látszik, hogy az akkortájt született lányok mára felnőttek, egyetemre járnak.

Gyülekezetünkkel is valami hasonló történt. Az 1984-es templomépítéssel megszületett gyülekezetünk alig lett önálló, máris elárvultunk, elvesztve az alapító vezetőnet: Szigeti Laci bácsit.

Az Isteni gondoskodás azonban működik.

A gondoskodó lelkesítőt egy önállóságra nevelő tanító váltotta fel. Lelkipásztorunk segít saját erőforrásaink megtalálásában és kiteljesítésében. Segít abban, hogy, ha visszatér a Mester ne csak a megőrzésre átadott talentumot legyünk képesek visszaadni, hanem tehetségünk szerint megsokszorozzuk azt. Ennek jegyében tűzte ki célul elénk, hogy „Isten felnőtt gyermekeinek gyülekezetét teremtsük meg, amelyik önmagát nem az egyházi (lelkészi) gondoskodás tárgyaként éli meg, hanem Istennel való saját történetének az önálló, felelős alanyává válik.”

Pásztor Antal nem csak érzelmi oldalról közelítve táplálja hitünket. Az értelmünket, a teljes személyiségünket szólítja meg hétről hétre, új és új célokat állítva elénk. A gyülekezeti hétvége alkalmain keresztül jobban átélhetjük hitünket, ezúton önmegismerésünket is támogatja. Vezetése alatt különböző fórumokon - MUCsÓ, Koncert, Bál, Süteménykuckó, hogy csak a legfontosabbakat soroljam – mindenki számára lehetővé vált, hogy a közösségért tenni akarók tegyenek is a közösségért.

Kedves Tóni! 20 év alatt elkopott a palást, amivel érkeztél, ezért szeretnénk további munkádat egy új palásttal segíteni, áldást énekelve neked és családodnak.

(palást felhelyezés: közben a 134. zsoltárt és az Ároni áldást énekeli a gyülekezet)

Kedves Zsófi! Szeretnénk megköszönni azt a szeretetet, támogatást, ami lehetővé tette az értünk, a velünk közösen folytatott munkát.

2016.06.05.

Elmondta: Végh Attila, gondnok

altaltaltaltalt

 

Istentiszteletek

Vasárnap 10:00-kor
Közben gyermekistentisztelet

Cím:Solymár
József Attila u.52
E-mail:info@srek.hu


Támogatás

Önfenntartók vagyunk,
támogatását előre is köszönjük!

Bankszámlaszámunk (Unicredit Bank):
Solymári Református Egyházközség
10918001-00000072-80350001


1% Felajánlás

Solymári Kölcsey Ferenc Alapítvány
Adószám:18681512-1-13

Bankszámlaszám(OTP):
11742537-20000026