SREK

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

templom_latkepIsten hozta a Solymári Református Egyházközségben!

Gyülekezetünk Budapesttől észak-nyugatra a pilisi hegyek között található, és a környékbeli települések lakosságához hasonlóan igen változatos összetételű. Különböző hagyományokból táplálkozó, de egy hitben élő közösség vagyunk, ahogy azt vezéreszménk is kifejezi:

Isten felnőtt gyermekeiként szeretnénk alakítani kapcsolatunkat Istennel, önmagunkkal, egymással és a világgal.

Pásztor Antal köszöntése

Nehéz helyzetben vagyok. Húsz évről kéne 5 percben beszélnem, gyülekezetünk történetének 2/3-ról, egy ember, egy vezető munkájának 20 évéről.

Mióta 1996-ban Pásztor Antalt és családját a solymári reformátusok meghívták a gyülekezetbe igen sok minden történt velük és velünk egyaránt. Ez abból is látszik, hogy az akkortájt született lányok mára felnőttek, egyetemre járnak.

Bővebben...
 

Kérve kérlek, testvéreim,

 maradjatok hűek a földhöz, és ne higgyetek azoknak, akik földöntúli reménységgel kecsegtetnek benneteket! 

További meglepetések a 2016. május 8-ai prédikációban!

 

30 évvel ezelőtt

–  1986. április 4-én kezdték el bontani a solymári református imaházat, az Istentiszteleteknek addig helyet adó vályogépületet.

A korábban borbélyműhelyként szolgáló ingatlant a solymári reformátusoknak Tildy Zoltán köztársasági elnök közbenjárására utalták ki 1947-ben.

 

A bontással kezdődött el a Solymári református templom építése, melyhez hosszú út vezetett.[1]

Bővebben...
 

Bibliodráma

Bibliodráma

ApCsel nagyobb koeder

Apostolok Cselekedetei könyv történetei alapján

  • Krisztus közössége a történelemben.
  • Kik vagyunk?
  • Milyenek vagyunk valójában?
  • Merre tartunk?
  • Konfliktusok, küzdelmek, találkozások, hit és kétely.
  • Közös és egyéni utak, Akkor és Most.

Szeretettel hívunk Bibliodráma alkalmainkra!

Bővebben...
 

Keresztény reflexió a bevándorló ellenes "nemzeti konzultációra"

Idegen? Kérdés

 
Urbán József, 2015. június. 07. - 20:15
Buta, mint egy kérdőív – tartja a mondás.  

Miért buta minden kérdőív? Azt hiszem, azért, mert árnyalatok nélküli, leszűkítő, eleve bezár valamilyen vonatkozási rendszerbe. Talán az úgynevezett nyílt végű kérdések mentenek valamit a dolgon, de azok sem az igazi.

Bővebben...
 

Egyházi iskolák és pedagógustiltakozások

 - a feszültség és a túlterheltség beszivárog minden intézménybe

Kézdy Editnek, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatójának az írása.

 

Hogyan űzzük el az egyházi démonokat?

Személyes egyháztapasztalat teológiai megközelítésben - Kodácsy Tamástól

Tizennégy hónapja, közel tízévnyi egyetemi lelkészi szolgálat után, indoklás nélkül menesztettek a Károli Gáspár Református Egyetemről.

Hiába próbáltam meg indoklást kérni, nem kaptam. Az a többszöri kérésem sem teljesült, hogy az egyetem fenntartóival és vezetőivel legalább egyszer együtt beszéljük meg, hogy mi a menesztésem oka.

Egyfajta átmeneti kiüresedést éltem meg, olyan erők nehezedtek rám, amiknek nem ismertem az eredőjét és nagyobbak voltak nálam. De újra magamra találhattam és megtapasztalhattam, hogy az egyházból kiröpülve is befogadó egyházi és világi közösségbe érkezhetünk, ahol most is örömmel szolgálok és dolgozom. Isten országa köztünk van, nagy és mindenütt jelen van. Megpróbáltam mindezt a felemás egyháztapasztalatot teológusként összefoglalni, amennyire tőlem telt, nyilván szubjektív módon.

Az alábbi tanulmányt azért most adom közre, mert egyrészt időben nagyon közel voltam az eseményekhez, másrészt nem akartam, hogy az írás az egyházi választásokban propagandairat legyen, harmadrészt bízom abban, hogy az új egyházvezetőség küzdeni fog az ebben említett folyamatok ellen. Az írást elsősorban azoknak ajánlom, akik hasonlóan érthetetlen és kétértelmű tagadásokat éltek át a református egyházban.

Kodácsy Tamás

A teljes tanulmány itt olvasható.

 

Migránsok vagy menekültek

- interjú Mustó Péter atyával a következő linken:

http://jmsz.hu/2016/02/migransok-vagy-menekultek-interju-musto-peter-atyaval/

 

Blogajánlók: Piarista szerzetes, pap, tanár vagyok. -Kötőszó evangélikus közéleti blog

http://urbanjozsef.piarista.hu/blog

Urbán József 

http://kotoszo.blog.hu

Kötöszó -Evangélikus közéleti blog

 

 


Istentiszteletek

Vasárnap 10:00-kor
Közben gyermekistentisztelet

Cím:Solymár
József Attila u.52
E-mail:info@srek.hu


Támogatás

Önfenntartók vagyunk,
támogatását előre is köszönjük!

Bankszámlaszámunk (Unicredit Bank):
Solymári Református Egyházközség
10918001-00000072-80350001


1% Felajánlás

Solymári Kölcsey Ferenc Alapítvány
Adószám:18681512-1-13

Bankszámlaszám(OTP):
11742537-20000026

Belépés